A történtek megértéséhez tudni kell, hogy az ujgurok (és országuk) masszív kínai uralom alatt élnek a múlt század ötvenes éveitől. A gyökerek messzebbre nyúlnak. Az ujgurokat a magyarok rokonaiként tartja számon számos kutató, többek között Kőrösi Csoma Sándor, aki azt tervezte, hogy a helyszínen, vagyis az ujguroknál keresi meg a magyarok őshazáját. Az ujgurok a magyarokra testvér népként tekintenek, és ez különös jelentőséggel bír a csütörtöki eseményekkel kapcsolatban. Kína számára az ujgurok bekebelezése létfontosságú szándék, talán még a tibetiek fölötti uralomnál is fontosabb.

Tibet és Ujguria adja ki a jelenlegi nagy kínai birodalom több mint egyharmadát, így gazdaságilag, de legfőképpen stratégiailag a birodalom szempontjából megkérdőjelezhetetlen a két ország feletti uralom fontossága számukra.

Az ujgur ellenállás megtörése a kínai betolakodók számára még nehezebb feladat, mint az autonómiát követelő és a Dalai Láma által vezetett erőszakmentes tibeti ellenállás. Az ujgurok népessége jóval nagyobb, mint a tibetiek lélekszáma, és, figyelembe véve iszlám kulturális hátterüket, módszereik is eltérnek buddhista szomszédjuktól. Szinte megtörhetetlenek. Az elmúlt évtizedekben több mint kétmillió ujgurt öltek meg a kínai hatóságok annak érdekében, hogy az anyaországhoz „csalogassák” ezt a mindig is független népet.

Az Ujgur Világkongresszus találkozója a tegnapi nappal kezdődött volna a Magyarok Házában, amikor is ujgur és magyar fiatalok közös kulturális eseményen és táncházon vettek volna részt. Az esemény célja az volt, hogy a magyar és az ujgur zenei és énekhagyomány közös vonásait megerősítsék a résztvevők, valamint további ismerkedésre is lehetőség nyílt volna.

A pénteki napra nyilvános sajtótalálkozót terveztek a szervezők, ahol nyilván az ujgurok helyzete is szóba került volna. Szombatra nyilvános eszmecserét is szerveztek. Az esemény fővédnöke Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki egyben helyet is adott a fontos és érdekes eseménysorozatnak. Pénteken az események gyorsan zajlottak, ugyanis a budai háromcsillagos Attila Hotelben megszállt tucatnyi ujgur vendéget meglepetésként érte a rendőrség megjelenése igazoltatás indokával. A papírok teljesen rendben voltak, és valószínűleg eme elégtelen eredmény miatt rövid időn belül a hotelben termett a tűzoltóság és a katasztrófavédelem is, és szinte azonnal tűzvédelmi hiányosságokra hivatkozva bezáratta a jó nevű szállodát. Így a vendégeknek azonnal el kellett hagyniuk regisztrált szálláshelyüket. Estére a Magyarok Háza helyet kínált keleti rokonainknak, bár ilyen szokatlan előzménnyel már láthatók voltak a sötét fellegek az esti találkozó felett. Még ezen a napon délután a budapesti találkozó főszereplőjének, az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata elnökének autóját - a rendőrség? a TEK? vagy a BÁH? - emberei feltartóztatták, majd Hamid-ot tiltakozása ellenére a Budafoki úti BÁH központba szállították ellenőrzés céljából. Ümit Hamid egyébként Németországban él, és belépése Magyarországra teljesen jogszerű volt, valamint a szükséges okmányai is rendben voltak. Az elnökről ezek után hosszú órákig semmit sem lehetett tudni, és még a rendőrég is azt a hivatalos információt adta ki, hogy nem tud az eseményről. Patrubány Mikós személyesen érdeklődött az országos rendőrfőkapitánynál, valamit a készenléti rendőrség parancsnokánál a történtekről, de egyikőjük sem tudott az ügyről.

A szombat este 6 órára meghirdetett kulturális találkozó egyelőre elnök nélkül, még így is megrendezésre került volna, ha fél hatkor újból meg nem jelenik a tűzoltóság és a katasztrófavédelem rendőrökkel karöltve a Magyarok Házánál, azzal az ellentmondást nem tűrő magyarázattal, hogy bombariadót jelentettek az épületre. A benn lévő magyarokat, ujgurokat, vendégeket és rendezőket kitessékelték, majd megkezdődött a helyiségek átvizsgálása. A kiparancsolt, hozzávetőlegesen százfőnyi résztvevő az utcáról figyelte az eseményeket körülbelül két órán keresztül, amikor megérkezett Ümit Hamid azzal a lesújtó hírrel, hogy két órán belül el kell hagynia az országot, vagyis kiutasították, mert "jelenléte veszélyes Magyarország számára". Ezt követően hamarosan Hamid, valamint az ujgur küldöttek a Keleti Pályaudvarra mentek, ahonnan Ausztria felé vették kényszeredett irányukat. A későbbiekben a hatóságok bezáratták a Magyarok Házát tűzvédelmi hiányosságokra hivatkozva.

Ümit Hamid

Az események nagyon átlátszóak, és sajnos a konklúzió is jól megfogalmazható. Mivel a kínaiakat mind a tibeti, mind az ujgur autonóm vagy függetlenségi törekvések nagyon érzékenyen érintik, ezért a kínai politika mindenre képes, hogy a világ közvéleménye elől minél jobban eltakarja, lehazudja az igazságot, vagyis a megmozdulásokat, legyenek azok békések vagy haragosak vagy esetleg kulturális rendezvények.

A számottevő nyugati hatalmak akarva-akaratlan asszisztálnak a kínai törekvésekhez. Nyugaton a „ki mer ujjat húzni a kínaiakkal?” látszólagos kifogás, mert itt valójában a világ tortájának újraszeletelése folyik (nem csak itt), és szinte minden lépés ismert és levajazott a világ másik fele előtt. A nyugati demokráciák híres emberjogi elvárásai egyáltalán nem vonatkoznak sem az ujgurokra, sem a tibetiekre, és még sok más országra és népre sem. Az adok-veszek alkuban országok és népek sorvadnak el, és ezen még Őszentsége a Dalai Láma baráti fogadtatásai sem tudnak segíteni Obamától Orbánig. Vele hitelesen lehet mutatkozni és tiszteletreméltó szentséges példáján keresztül lehet az erőszakmentességre hivatkozni, azt sugallni és azzal egyben visszaélni.

A politikailag és katonailag nem annyira jelentős országok esetében, mint például Magyarország, más a helyzet. Ezeket a szerencsétlen régiókat egyszerűen megzsarolják régi kínai barátaink. Politikai és gazdasági fenyegetések kereszttüzében és persze a kínai gazdasági segítség és az azt követő kilábalás reményében ezek a kisebb országok függetlenségüket, erkölcsi normáikat teljesen feladva úgy táncolnak, ahogy most éppen a kínai Nagy Testvér fütyül. Ezeket a tényeket sajnos nem gyengítik, hanem inkább erősítik az olyan megállapodások, amiket például Balog Zoltán miniszter kötött egy államközi látogatás alkalmával 2013. május 15-én Pekingben egy Magyar-Kínai Kulturális Együttműködés keretén belül. Ez pont az ujgurokról is szól.

Jó példa erre a 2004-es Hu Csin-tao-látogatás Budapesten. Ugyan a Tibetet Segítő Társaság és sok más Tibet-védő demonstrációra való igényét a rendőrség nem akadályozta meg, de a népes kínai delegáció éppen érkező repülőjéről a han biztonságiak már jelezték, hogy semmilyen tibeti zászlót és tiltakozót nem akar látni Kína főembere. Így történhetett, hogy büntetlenül a demonstrálóknak rontott a Budapesti Kínai Népköztársaság nagykövetségének akkori katonai attaséja, valamint az, hogy a rendőrség a kormányőrséggel karöltve BKV-s trolibuszokat és autóbuszokat rendelt a tüntetők elé, hogy vizuálisan semmiképpen ne lehessen látni a vörös posztónak számító tibeti zászlót és a szép számú Tibet-szimpatizánst.

Egy másik jelentős példa a sok közül, ami erősen emlékeztet a tegnapi ujgur-eseményekre tavaly előtt történt, és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök magyarországi látogatása során történt. A látogatás másnapján, szombaton a BÁH behívatta a Magyarországon élő tibeti menekülteket ellenőrzés indokával. A szinte egész nap megvárakoztatott tibetiek végül a késő délutáni órákban kerültek az illetékes elé, aki az irataik átnézése után azonnal elengedte őket. Természetesen így semmilyen legális módon nem tiltakozhattak a kínai delegáció előtt. Ehhez hasonló és még súlyosabb esetek tucat számra történtek Tibet-tüntetések során Budapesten az elmúlt években. Ezt az esetet egyébként bíróság fogja tárgyalni júliusban.

A harmadik szívszorító esemény 2008-ban történt, amikor Jia Csing-lin magas rangú kínai vezető látogatásakor spontán megmozdulás során Tibetet támogató személyek Tibet-zászlót emeltek a magasba, Free Tibet szlogent kiabálva a kínai vendég érkezésekor a Kecskeméti utcában, az ELTE Jogi Kar előtt. Ekkor a rendőrök hátracsavart kézzel és hátrahúzott hajjal, brutálisan vezették el a Tibetet Segítő Társaság elnökét a helyszínről. Az ügyből bírósági tárgyalás lett, ahol a rendőrséget elmarasztalták, és kártérítés megfizetésére kötelezték. Az ember erre csak tényleg egyet tud mondani: érdekes, erre van pénz.

Végre mondjuk ki: a magyar rendőrség a rendszerváltás után mára teljesen hiteltelenné vált. Átitatja a politika minden mérge és Machiavelli intrikája. Már nemcsak a belpolitika játékszere, hanem a külföld, jelen esetben Kína kényének-kedvének betöltője is. Szabad, demokratikus, független országról beszélünk és annak rendőrségéről. Egy ország rendőrsége, akinek a polgárok védelme és érdekvédelme az egyik fő feladata, bizonyos érzékeny esetekben folyamatosan hazudik, félrevezeti a közvéleményt, valamint a parlamenti képviselőket is.

A Tibetet Segítő Társaságnak volt szerencséje részt venni egy belügyminisztériumi beszámolón a képviselőházban, ahol Pintér Sándor belügyminisztert kérdezték a képviselők. Szánalmas és egyben szomorú volt nézni, ahogy a belügyminiszter valótlant állít a tibeti demonstráció esetében, és minden átlátszó és nevetséges trükköt bevet az igazság elferdítése érdekében. Az akciók során felsőbb utasításra a legfőbb belügyi szerv nem mérlegel, még a jogot sem követi, nemhogy az igazságot, az erkölcstől meg igen messze van. A rendőrséget nem érdekli, hogy fizetni fog, ha egyáltalán van valakinek energiája, bátorsága és igazságérzete bíróságig végigvinni az ügyet. A rendőrségnek egy a lényeg, hogy ott, a helyszínen mindenképpen megakadályozza a cselekvést, még annak ellenére is, ha az teljesen törvényes, mi több, jogszerű. Amíg egy ország erőszakszerve nem tud/nem akar politikamentesen működni, addig még ez az ütött-kopott demokráciának nevezett tákolmány sem fog soha megvalósulni.

A remény- és bizalommal teli jövő érdekében álljon itt ez a történet: a Ven Csia-pao látogatása során a sorozatos rendőrségi törvénytelenségeket és túlkapásokat követően az egyik menekült lakásán a késő esti órákban megjelent egy rendőr, civil ruhában. Őszintén bocsánatot kért a tibetitől a történtekért, elmondta, hogy parancsra tette, de egyáltalán nem értett egyet vele. Majd átnyújtott az elámult menekültnek egy verset: Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról.

Szabadságot Tibetnek! Szabadságot Ujguriának!

(Dordzse/TibetPress nyomán, forrás: Tibet.hu)